Belgicum

Köztudott, hogy Kenyeres Bálint normandiai rövidfilmje, A repülés története mellett van egy másik - részben - magyar film is Cannes-ban, méghozzá a Kritikusok Hete szekcióban. A Kántor László koproducerkedésével, és Hajdu Zoltán Miklós (Uldi) főszereplésével készült belga-magyar elsőfilm több szempontból is érdekes: 1. a legfontosabb szerepeket nem hivatásos színészek játsszák 2. vannak benne magyar ipari alpinisták 3. zenéjét Márkos Albert budapesti lakos szerezte 4. lesz folytatása. Caroline Strubbe rendezőnő korábban dokukat és rövidfilmeket készített, majd hét év szünet után nekilátott a Lost Persons Area forgatásának, melyhez a Fehér tenyérből találta meg magának Uldit (aki ugyebár Hajdu Szabolcs öccse, egykor tornász volt), valamint beszervezte a táncosnő Lisbeth Gruwezt, valamint a szintén mozgásművész Sam Louwycket, aki egyfajta híres figura Flandriában, az Any Way the Wind Blows című kultikus Antwerpen-filmben ugyanis ő volt a fura Windman, és játszott az Ex Drummerben is (az egyik a 2006-os Belga Filmfesztiválon volt látható, a másik a tavalyi Titanicon). Strubbe filmje a majdnem-amatőrök szereplése ellenére kőkemény dráma, ami komoly színészi játékot igényel, és az arcok hozzák is a tőlük várhatót - a gyengeségek ugyanis elsősorban a rendezésből és a forgatókönyvből erednek.



Érdekes módon a történetben a legkevésbé zavarók az Uldi figurájának munkatársait alakító magyar vendégmunkások, akik természetesebben és felszabadultabban játszanak, mint bármelyik magyar film háttérszereplői, és még az sem zavaró, amikor a "Már minálunk babám"-ot éneklik a buszon, főleg, ha a kedves néző (én) előző nap gyakran dúdolta ezt a dalt. A film szereplői és alkotói rendkívül kedves emberek, a tegnap esti Belga Buliban rendesen bedobták magukat, nem kellett nekik kétszer mondani, hogy ihajj-csuhajj. Amikor a mocskos franciák hajnali 3-kor lekapcsolták a zenét, arra lettem figyelmes, hogy Lisbeth négykézláb mászik a tánctéren. Azt hittem, a végét járja, de csak a kontaktlencséjét kereste. A taxiknál Sammel találkoztam, aki két mondat után kijelentette, hogy nagyszerű ember vagyok, és jól megölelt. Ma készítettem velük interjút, és mindent megbeszéltünk. Aztán délután a Magyar Pavilonban megismerték az unicumot...