165 perc lebegés

Gaspar Noét nem kell bemutatni annak, aki tisztában van azzal, hogy Monica Belluccit 9 perc alatt lehet igazán eredményesen megerőszakolni egy aluljáróban. Az argentin születésű francia filmes hét évvel ezelőtt Visszafordíthatatlan című filmjével meglehetős botrányt kavart a Croisette-en, mert a közönség gyomra még nem volt hozzászokva az erőszakkal átitatott pornográfiához. Azóta sok víz lefolyt a Palais gurgulákkal és nikotinos köpetekkel színezett piszoárjain, és a 2003-as Brown Bunny (Vincent Gallo) után Lars von Trier Antikrisztusa legfeljebb azokat botránkoztatta meg, akik a Szegénylegények cannes-i bemutatóján aludtak be, és csak most tértek magukhoz. Pedig vannak csecsek abban is, bőven.


....................................ENTER.................................


Nos, Noé idén újabb, nyíltan szexuális, de sőt drogos filmmel van versenyben, mit ne mondjak, nem sok eséllyel. Ritka a búgás a premieren, az Enter the Void azonban megkapta a magáét a Lumiere teremben. A dolog nem meglepő, az emberek ugyanis elég nehezen viselték a Tokyo magánlakásai és középületei feletti két és fél órás lebegést, mely a történet szerint a főhős frissen kiszabadult lelkének pislákolása. Történik ugyanis, hogy egy tejfeles képű amerikai gyerek a japán fővárosban keveredik drogkereskedelembe, de miután egyik haverja földobja őt, a rendőrök egy klotyóban lelövik, és lelke a tibeti Halottaskönyv leírásának megfelelően lebegésbe kezd. Az Enter the Void a rendező definíciója szerint pszichedelikus melodráma, de valójában hosszan elnyújtott tripfilm. Már a cselekmény elején a főhős szemszögéből látjuk a történéseket (a kamera pislog is!), majd némi DMT bevitele után adódik egy kedves fraktál-tépelődés, a lövés után pedig csak a lebegés. Megtudjuk, Tokyo mocskos utcáin és klubjaiban ki hogyan él tovább a teherrel, és láthatunk régi emlékeket is - csak hogy tisztább legyen a kép. A lebegő, fényes tárgyakon keresztül hatoló kamera képe finoman szólva kikészíti a nézőt, mert a dolgok csak történnek és történnek, a szereplők viszonylag hamar dugásra fanyalodnak, a bonyodalom csak nem akar megoldódni, a szék pedig kényelmetlen.



Hősünk a Halottaskönyv utasításai szerint szépen megtalálja halála értelmét, és új életében remélhetőleg úgy fog félni a drogoktól, mint uszkár a hajfestéktől. És talán Gaspar Noé is elgondolkodik azon, hogy filmjét a nézők nézik.