Szakasztott Sandokan

Ezen a képen azt teszem, amit éppen most nem teszek: pihenek. A Riviérán nem begyorsultak, de normális mederbe terelődtek az események. A U2 3D film éjszakai vetítése előtt tegnap a vörös szőnyeg tetején, a palota kapujában koncertezett a U2, pontosabban eljátszottak két számot, és a film mai sajtótájékoztatóján már osztogatták is a felvételeket. A fenti kép tegnap délután, 5 interjú után készült a Sony jachtján, ahonnan úgy küldtek el bennünket, mint annak idején a Nehru parton kikötő egyik hajóról, ahol pokrócok, sörök és cseh hostess-lányok társaságában múlattuk az időt élelmes évfolyamtársaimmal. Sebaj: az emlékeket senki sem veheti el.

És akkor most szakmai szemmel: ma délelőtt volt szerencsém látni a legújabb, versenyen kívül vetített Ermanno Olmi-filmet, melynek címe Száz szeg. Csoda, hogy ma készülnek még ilyan filmek: esetlen Jézus-történet folyóba hajított BMW-kulccsal, kismotoron közlekedő péklánnyal, segítőkész falusiakkal és egy olyan főszereplővel, aki kiköpött Kabir Bedi, itt mégis mindenki Krisztusnak nézi. Hősünk egyetemi filozófia professzor, de egy napon csalódik a könyvekben, és az egyetemi könyvtár komplett gyűjteményét átszúrja százas szögekkel. Sajnos az ötlet nem túl eredeti, hiszen Harry Potter már A titkok kamrája című borzadályban átszúrt egy könyvet egy nagyobbacska sárkányfoggal, a Cannes-ban körülrajongott olasz kismester számára azonban megteszi. A film további pikantériája, hogy az utószinkronnak és a félamatőr szereplőknek köszönhetően az egésznek van egy esetlen bája, és a színészek mintha meg lennének illetődve, amiért egy igazi filmben játszhatnak. Kétlem, hogy Olmi munkája akár a magyar országhatárt is megközelítené, ám ha mégis, legyen a címe Sandokan és a száz százas szeg.

Olasz megváltók ide vagy oda, ne feledkezzünk meg arról az emberről, akinek a legjobban szorítunk: Tarr Béláról. Egy kedves bennfentes még otthon látta A londoni férfit, és azt mondta, szikárabb a korábbi Tarr-filmeknél, valódi műfaji film, egy bűnügyi történet hosszú beállításokkal, a szokásos világítással és kameramunkával, erős színészi játékkal. Béla bácsi engedett hát a szürreáliából, és beleszorította sötét-korrupt világképét 2 óra 12 percbe. Nem lehetett könnyű számára, körülbelül ahhoz hasonlítható, mintha Paganininek úgy kellene előadnia egy virtuóz darabot, hogy egy ipse közben két féltéglát emel a golyóihoz.

Lassan felkerekedem meginterjúvolni Olmi mestert, majd később iszom egy pohár Jupiler-t a holland pavilonban...